
Miről szól a Piroska és a farkas mese?
A Piroska és a farkas egy klasszikus népmese, amit a Grimm testvérek tettek az egész világon népszerűvé. Maga a történet a klasszikus tanmese, a fabula sémára épül, de elmondástól függően lehet belőle erőszakosabb, akár felnőtteknek szóló történet is. A mese azt tanítja a gyerekeknek, hogy soha ne térj le az útról és ne barátkozz idegenekkel.
A Piroska és a farkas mesének rengeteg feldolgozása készült az évek során. A történet főszereplője Piroska a piros sapkás, köpenyes kislány, akinek egy napon át kell mennie egyedül az erdőn, hogy ételt vigyen a beteg nagymamájának. Az anyukája a lelkére köti, hogy az erdőben nehogy letérjen az útról és óvakodjon a csúnya, ordas farkastól.
Piroska mindent be is tart, amit az anyukája mondott neki, de az úton egyszer csak találkozik a farkassal, aki ráveszi, hogy szedjen egy csokor gyönyörű virágot az erdőből és lepje meg vele a szegény nagymamáját. Míg Piroska virágot szed a farkas gyorsan elszalad a nagymamához és felfalja a betegségtől legyengült nénikét, azután pedig felveszi a ruháit és befekszik az ágyába. Eközben Piroska már annyi virágot szed, hogy alig fér el a kezében, ezért fogja a kis kosarát és mit sem sejtve a farkas gonosz tettéről elindul a nagymama háza felé.
Amikor odaér halkan bekopog, de mivel nem érkezik semmi válasz benyit a kis házba. Meglátja a nagymamát az ágyban és megsajnálja, hogy ennyire rosszul van. Közelebb megy hozzá, hogy megetesse a finom étellel és megitassa a finom borocskával, amit az anyukája küldött. Amint közelebb megy hirtelen előugrik a farkas és nyomban bekapja.
De mint minden mesének ennek is jó a vége. Éppen akkor jár arra a vadász, aki meglátja a farkas gonosz tettét, gyorsan oda szalad, megöli a farkast és kiszabadítja a hasából Piroskát és a nagymamáját. Közösen megeszik az ebédet és nagyot isznak a finom italból és jót nevetnek a farkason, aki jól pórul járt.
A történet rokonságot mutat más történetekkel, mint például az orosz Péter és a farkas, vagy a Jónás könyve. A Grimm testvérek eredetileg “A bóbitás Piroska” címet adták a mesének, de külföldön például “A piros csuklyás kislány” címen ismerik. A Piroska és a farkas egy klasszikus, de mégis napjainkban is népszerű mese, ami még most is gyerekek sokaságának köti le figyelmét.